Rocio Berjon Martinez gyorsan megszokta a magyar életritmust

– Az első benyomás tartós, szokták mondani. Meséljen hát erről!

– Szerencsére nem tartós. Egy februári napon érkeztem Pécsre. Nagyon hideg volt, és teljesen el voltam veszve. Hol vagyok, mit keresek én itt, kik ezek az emberek, ezeket kérdeztem magamtól, és haza akartam menni. Szóval az első benyomásom nem túl jó, de aztán minden megváltozott.

– Mielőtt a változásokra rátérünk, egyre az imént említett kérdések közül nem tudjuk a választ: arra, hogy mit keres Pécsett.

– Egyetemista vagyok otthon, Spanyolországban. A kutatási területem az egyetemek öregdiák­kapcsolatai. Nálunk ugyanis ez csak a nagyvárosok legnagyobb egyetemein működik, azaz Barcelonában, Madridban, Bilbaóban – de Léonban, ahonnan jövök, nem. Felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy Pécsett, azaz nem a fővárosban, nem egy milliós településen is van Alumni­program, ráadásul nagy sikerű – de igazán boldog akkor lettem, amikor megtudtam, hogy jöhetek ide ezt kutatni. Ez zajlik most.

– Akkor kanyarodjunk vissza az első élményhez – vagyis inkább ahhoz, hogy mikor múlt el a rossz érzés!

–Viszonylag gyorsan elmúlt. Néhány nap múlva már kifejezetten otthonosan éreztem itt magam, s lassan a várost is megszerettem. Annak nagyon örülök, hogy sok itt a zöld terület, tényleg olyan friss és fiatalos lesz Pécs a sok parknak köszönhetően. De ha a legjobb élményemre kíváncsi, akkor azt mondom: a gulyásleves! Egyszerűen imádom: sok jót hallottam róla, de még azokon is túltesz. Ha lehetne, egyfolytában ezt enném.

– És mi a legrosszabb élménye?

– A jegyellenőrök. Na, jó, ez így túlzás, de elmondom a friss történetem. Vettem buszbérletet a jegyirodában, megkérdeztem, hogy meddig jó. Nem értették a kérdést, nem beszéltek semmilyen nyelven, mutogatással kommunikáltunk. Kiderült, hogy rosszul, mert a napokban megbüntettek: én azt hittem, még érvényes a bérletem, ám kiderült, hogy aznap már nem az. Szóval a legnagyobb gond szerintem a nyelvtudás hiánya. A fiatalok többsége beszél angolul, de az idősebb korosztály egy szót sem ért. Ez mondjuk egy nagybevásárlásnál is komoly gondot jelent, nem tudok kérni a pultnál sonkát, mert nem értik. Mutogatnom kell, de akkor meg azt hiszik, hogy gyengeelméjű és süket vagyok, mert elkezdenek lassan és hangosan magyarázni, persze magyarul.

– És ami a helyzet a spanyol nyelvvel?

– Egyszer egy srác nekiállt velem spanyolul beszélni. Alig értettem, hogy mit mond. Olyan volt, mintha valami filmből tanulta volna a spanyol nyelvet: a mexikói drogkartellben beszélhetnek körülbelül így. Csak szavakat tudtam elcsípni a mondandójából.

– Ha egy külföldi férfit kérdezünk az élményeiről, előbb­utóbb előkerül, hogy a magyar lányok milyen szépek...

– És most azt szeretné tudni, hogy milyenek a magyar férfiak?

– Hát, valami ilyesmire gondoltam...

– A magyar férfiak alapvetően jóképűek, és az is látszik, hogy odafigyelnek magukra, követik a divatot, a trendet. Az ugyanakkor meglepett, hogy mennyire nyomulnak: volt, hogy összesen két mondatot beszéltem az egyikükkel, és még aznap ismerősnek jelölt a facebookon.

– Ha már itt tartunk: lettek magyar barátai? Már hogy igaz barátok.

– Igen, lettek. Sok segítséget kaptam az első pillanattól kezdve mindenkitől. Ugyanezt mondhatom az egyetemről is: bárkihez fordulhatok bármilyen problémával, biztos, hogy megtaláljuk a megoldást. Ezek a kapcsolatok szerintem akkor is megmaradnak, ha hazamegyek.

Az idei egyetemi napok után a hangja is elment

Ahogy cikkünkből kiderült, Rocio Berjon Martinez azt kutatja a Pécsi Tudományegyetemen, hogy mit gondolnak a hallgatók az öregdiák hálózatról. A spanyol lány az ide járó külföldi fiatalokkal beszélget arról, hogy mennyiben számít nekik az iskola ilyen jellegű hírneve, érdekli­e őket az Alumni program és így tovább.

– Ennélfogva a legtöbbet külföldiekkel vagyok, velük járom a várost, velük megyek bulizni – árulta el Rocio Berjon Martinez. – Az utóbbi néhány hétben rengeteg szuper élményben volt részem. Elsőként a Nemzetközi estet kell említenem: ez az a rendezvény, amelyen az itt tanuló diákok bemutatják az országukat. Szenzációsan jól sikerült, nagyon sok új embert ismertem meg. A legfrissebb élmény pedig a PEN, azaz a Pécsi Egyetemi Napok. Igen, én is tudom, hogy alapvetően magyar zenekarok léptek fel, de nem érdekelt, én bulizni, táncolni akartam. Hát, mit mondjak, sikerült: utána két napig egyáltalán nem volt hangom. Úgyhogy, megelőzve a kérdést: szerintem Pécs a bulik szempontjából egy kifejezetten jó város.