Kígyózó sorok a pécsi halboltok előtt

2022.12.22. 15:49

Az évi halfogyasztásunk harminc-negyven százaléka karácsonyi időszakban történik

Zsigmond József

Több méternyi sorok álltak csütörtök délelőtt a pécsi halboltok előtt. Nem meglepő, közeleg a karácsony, és a magyar ünnepi asztalról ilyenkor nem hiányozhatnak a halételek.

– Lesz elég hal karácsonykor. Lesz elég magyar hal a pultokon, mint pontyból, mint harcsából, annyit termeltünk, hogy kielégítő mennyiség lett a magyar piacnak –

 mondta a fővárosi sajtótájékoztatón a napokban Németh István, a  a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke, aki hozzátette, hogy az idei évben számos nehézséggel kellett megküzdeniük a halgazdaságoknak, így a takarmányárak növekedésével, a rendkívüli aszállyal.

Hazánkban fokozatosan növekszik a halfogyasztás, míg a rendszerváltáskor  megközelítőleg egy év alatt 2,8 kilogramm halat ettünk, ez mostanra 6,5 kilogrammra emelkedett, de így is jelentősen elmaradunk az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától. A fővárosi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az éves halfogyasztásunk 30-40 százaléka az adventi időszakra esik. 

Ez meg is látszott a halboltok forgalmán. Napok óta hosszú sorok álnak a halboltok előtt, illetve a pécsi vásárcsarnokban, pedig a halak árai közel a duplájára emelkedtek a tavalyihoz képest. A vásárcsarnokban az élő ponty kilója 2690 forint volt, a harcsát 6790-ért árulták. A vásárcsarnoktól pár méterre egy kinti halárus kínálta élő halait, itt az elő ponty 2490-be, a harcsa 4490, a csuka 4440 forintba került.

A szakemberek többször elmondták, hogy a hal nagyon egészséges, jóval többet kellene ennünk belőle, mint amennyit jelenleg fogyasztunk. A halhús kevés koleszterint tartalmaz, ugyanakkor nagy mennyiségben található benne a szervezet számára fontos ásványianyagok, vitaminok. 

A halfogyasztás népszerűsítésére országos kampány indított HalPéntek néven 2017-ben a magyar kormány, azóta közel 17 ezer halkostolót tartottak az országban, illetve a halpentek.hu internetes oldalon több érdekes információ olvasható a halfogyasztásról, ahol többek között halrecepteket is közölnek. Ebből választottunk egyet, amit könnyen otthon is elkészíthetünk. 

A pontyfilét kétszer átdaráljuk, vagy aprítóba tesszük, sózzuk, ízlés szerint fűszerezhetjük. Három órára hűtőszekrénybe tesszük. Pogácsákat formázunk, lisztbe, tojásba, morzsába panírozzuk, 170°c-os olajban arany barnára sütjük. Tálalhatjuk zöldborsó pürével, paradicsommal, főtt kukoricával.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!