Ökölvívás

2022.09.09. 13:01

Ötödikként végzett a lengyelországi Gliwicé-ben rendezett nemzetközi ökölvívó tornán Hoffmann Réka

Móga Richárd

Ötödikként végzett a lengyelországi Gliwicé-ben rendezett nemzetközi ökölvívó tornán a PVSK kiválósága, Hoffmann Réka.

Az elmúlt évben ugyanezen a versenyen Réka döntőig menetelt, de most sem lehet elégedetlen a baranyai versenyző.

– Egy mérkőzést játszottam a cseh Cadova Iveta ellen. Az első negyedben kiegyenlített volt a küzdelem, legalábbis én úgy éreztem. A másodikban és a harmadikban sem éreztem, hogy annyival jobb volt a cseh lány. Mégis 3–0 arányban őt hozták ki győztesnek, nem szoktam a bírókkal foglalkozni, de úgy gondolom, ez most nem volt reális döntés. Az is igaz, hogy fogytam, és közelítek a 75 kg-hoz. Ezt a súlyt szeretném elérni, ha hazatérek, otthon készülünk edzőmmel Alvics Gyulával a két hét múlva Törökországban sorra kerülő Egyetemi VK versenyre. Még Lengyelországban vagyok, vasárnap jövök haza – nyilatkozta a klub hivatalos oldalának Hoffmann Réka.

A sportoló edzője, Alvics Gyula a PVSK honlapjának: – Ez a verseny arra jó volt, hogy megnézzük, milyen teljesítményre lehet képes Réka az alacsonyabb súlycsoportban. Mivel az olimpián a legmagasabb súlycsoport a hölgyeknél 75 kg, ha oda ki akarunk jutni, vállalni kell ezt a metodikát. Két hét múlva Törökországban lesz az Egyetemi Világkupa, amelyen azok vehetnek részt, akik valamilyen felsőoktatási intézmény tagjai. Ezzel nagyjából egyidőben lesz az Európa- bajnokság, amelyet a cél érdekében elengedünk. Törökországban én is ott leszek, ott és addig is mindenben segítek Rékának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában