Piros volt a főváros: mi is ott voltunk, sosem feledjük el ezt a napot

A pécsi szurkolói élménybeszámoló után mutatjuk a Puskás Arénából is a hangulatot a tegnapi mérkőzésről.

Amikor kollégámmal a múlt héten megtudtuk, hogy mi is ott lehetünk a Puskás Arénában a magyar-portugálon, mint a kisgyerekek, azt számolgattuk, hogy hányat kell még aludni a nagy napig. Kedden végre eljött a nap. Már kora reggel bepattantunk a kocsiba, amit taktikusan nem mi vezettünk, hogy majd a büféknél ne kólát kelljen fogyasztanunk. Miután megérkeztünk a fővárosba, átvettük a védettséget igazoló karszalagunkat a Városligetbe, majd dél körül bevettük a szomszédos jégpályán felállított szurkolói zónát, ahol órási kivetítők, magyar és portugál mezes szurkolók, kaja, pia, arcfestés és a dj-pult mögött Lotfi Begi várt ránk. Ekkor azt éreztük, hogy már megérte feljönni Pestre.

De ami ezután következett, arra tényleg nehéz szavakat találni. Mint ott megtudtuk, délután három órától, a Hősök teréről indul a magyarok közös vonulása a Puskás Aréna felé. Gyorsan kértünk a szurkolói zónában még egy frissítőt, majd egy mellékutcába becsatlakoztunk a kígyózó tömeghez, amelynek sem az elejét, sem a végét nem lehetett látni. A szó legpozitívabb értelmében: félelmetes volt! Több tízezer ember skandálta a jól megszokott rigmusokat, égtek a görögtüzek, szólt a taps. A keménymag, a fiatalok, az idősebbek és a kisgyermekes családok együtt, az elmúlt időszak gyötrelmeit elfeledve vonultak a stadion felé. Kedden csak egy valami számított: a meccs. A meccs, amelyet az új arénánkban, a rendkívül szerethető csapatunk az Eb címvédője ellen játszik.

A tikkasztó melegtől és a körülbelül egy órás sétától kiszáradtunk, így első utunk a Puskásban természetesen a büfébe vezetett. A jegyünk a B-középbe szólt, de sajnos a helyünket elfoglalták, mire odaértünk. A két fiatalember elmondása szerint, ők is így jártak, és a B-közép amúgy sem színház, mindenki állni fog. Ebben igazuk volt, a kemény magban végig talpon buzdítottuk a srácokat. Elképesztő volt a hangorkán epicentrumából buzdítani a mieinket. Marco Rossi gárdája meg is hálálta a fantasztikus hangulatot, a fiúk több mint 80 percig nagyon jól tartották magukat, Schön Szabolcs lesgóljánál pedig valósággal felrobbant a stadion, amit óriási csalódottság követett. A hajrá sajnos nagyon rosszul sült el, de a vereség ellenére is tapsviharban tört ki a lelátó, majd a közös himnusz énekléssel zárult le végleg a mérkőzés.

Kifele menet a magyar kézilabdázás ikonjával, Nagy Lászlóval is összefutottunk, aki minden további nélkül összeállt velünk egy közös fotóra, megkoronázva ezzel a napunkat.