-4°

Élettársa szerint Charb tudta, hogy meg fog halni

Senki nem védte meg igazán a Charlie Hebdo szatirikus hetilap munkatársait, akiket a közösségi oldalakon "minden rosszal megvádoltak" - állította csütörtök este Jeannette Bougrab ifjúsági ügyekkel foglalkozó korábbi francia államtitkár, aki a párizsi vérengzés áldozatául esett Stéphane Charbonnier (Charb) igazgató-főszerkesztő élettársa volt.

Nicolas Sarkozy volt államfő kormányának egykori tagja könnyeivel küszködve beszélt arról a BFM hírtelevízióban, hogy “a szeretett embert, a szerelmét, saját részét” veszítette el. 
A közvélemény előtt korábban nem volt ismeretes, hogy a baloldali újságíró és a jobboldali politikus együtt éltek. 
“Minden rosszal megvádolták őket a közösségi oldalakon, a Twitteren és soha senki nem védte meg igazán őket” – fogalmazott Jeannette Bougrab. “Meg lehetett volna az életüket menteni, nem tették meg, hatalmas veszteség történt” – tette hozzá. A volt államtitkár szerint a Charlie Hebdo megölt munkatársai “kivételes emberek voltak”.

Jeannette Bougrab elsősorban azokat tartja felelősnek, akik iszlámellenséggel vádolták a szatirikus lapot. “Úgy gondolom, hogy övék a felelősség … Állandóan azt mondták, hogy a lap megbélyegzi az iszlámot. És most ki a halott? Egy imám sem halt meg. Azok haltak meg, akik a szabadságért küzdöttek” – hívta fel a figyelmet.
“Charb veszélyben érezte magát. (Rendőri) védelem alatt állt” – emlékeztetett a politikus. Elmondta, hogy élettársa “kész volt meghalni az elveiért”.

“Megszüntették a Charlie Hebdo székháza előtti állandó védelmet. Elfelejtettük Merah esetét, elfelejtettük, hogy egy francia ölt meg ártatlanokat Belgiumban, talán most majd végre megértjük, hogy mi történt, azt, hogy háborút hirdettek ellenünk” – mondta az arab származású volt államtitkár. 
“(Charb) állva halt meg, kivégezték, mert védte a szekularizációt, a voltaire-i eszmét, a köztársasági ideál gyümölcsét, amelyet egy kissé elfelejtettünk” – hangsúlyozta Bougrab.

Arra is emlékeztetett, “teljesen más politikai oldalon állt”, mint élettársa. “Egy hőssel éltem együtt, akit csodáltam. Nagyon vidám ember volt. De veszélyben érezte magát. Tudta, hogy meg fog halni. Megpróbáltunk normálisan élni, de nehéz volt” – mesélte a politikus. 
“Csak büszkék lehetünk rá, a Pantheonban a helye, az összes karikaturistának a Pantheonban a helye … A szabadság eszméjéért harcoltak, amelyet elfelejtettünk megvédeni. Azért haltak meg, hogy mi szabadok maradhassunk Franciaországban” – mondta sírva a volt államtitkár.

A támadás 12 halálos áldozata közül öten a lap vezető karikaturistái voltak.

Legolvasottabb

1
Megdöbbentő: vesztegelt egy mentő egy tahó autós miatt
2
Elismerték felelősségüket a pécsi szexbotrány okozói
3
Döbbenetes fotók: szexet imitáltak a magatehetetlen idős nő mellett
4
Halálos baleset történt Pécs határában szombat reggel
5
Közbeléptek az autósok, sikertelen lett a rablás
hullámsír
Fotózás közben zuhant a magyar férfi az óceánba – meghalt
Büntetés és jutalom / 1 órája
Gulyás Gergely szerint az utókor feladata a kommunizmus bűneinek feltárása
A politikus szerint a múltfeltárás azért is fontos, hogy ne fordulhassanak elő egy szabadon választott kormány és egy diktatúra közé egyenlőségjelet tevő nyilatkozatok. 
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérem és kedves rokonunk, HORVÁTH SÁNDOR 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én 11 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarürögi temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ somogyi lakos, hirdi kenderfonói dolgozó, 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 23-án, 12 órakor lesz a pécsi köztmető urnacsarnokában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MAYER FERENC életének 81. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én 10.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a bükkösdi temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSÖLLE LÁSZLÓ a pécsi Uránbánya és az E-On dolgozója 66 éves korában csendesen elhunyt. 2018. január 23-án 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Addig vagy boldog, míg van, aki szeret, aki a bajban megfogja a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." "Az idő múlik, a fájdalom marad, de szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Mély fájdalommal emlékezünk BAGÓ LÁSZLÓ halálának 5. évfordulóján. Szeretteid
"Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek hiába szállnak álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csendesen." Ezúton emlékezünk VERKMAN ISTVÁNNÉ halálának 5. évfordulójára. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy OSZTROGONÁCZ GÁBOR 80 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 18-án 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája; Én ez avart jártam; tűnődve megálltam..." (Arany János: Buda halála) 78 éves korában elköltözött ebből a világból ZALAY BUDA kertészmérnök 2018. január 19-én búcsúzunk Tőle a pécsi köztemető kápolnájában a 11.30 órakor kezdődő gyászmisén, majd az azt követő temetésen. Zalay család
Fájdalommal értesítjük barátait, ismerőseit, hogy KONCZOS ISTVÁNNÉ Vasvári Mária hosszantartó, erős akarattal viselt betegség után, életének 74. évében, 2018. január 10-én, Budapesten elhunyt. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósunk, GÁSPÁR JÁNOSNÉ Akantisz Irén Bizsu nagyi életének 92. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2018. január 19-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRKOS KÁROLYNÉ Holli Mária 88 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, drága édesanyám, nagymamánk, SZITÁNÉ KOVÁCS EDIT 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 18-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁNNÉ Fejes Margit kozármislenyi lakos 59 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 18-án 14 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, kedves rokonunk és ismerősünk, ÖZV. BOGNÁR JÓZSEFNÉ Barabás Ilona 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. január 18-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk, SIPOS JENŐ a Zsolnay gyár egykori dolgozója 74 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 18-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
baleset / 5 órája
Falnak rohant egy német iskolabusz
görcsöny / 5 órája
Százszor szebb lesz az utca
Zs. J.
kosárlabda / 5 órája
Jól dobott távolról a PTE-PEAC
K. Mayer András
lángok / 6 órája
Felrobbant egy gázpalack a pécsi tűzben
a borzongás folytatódik / 6 órája
Az utolsó kulcs nem adta be a kulcsot
így gondolják / 6 órája
Fél évezredes rejtélyt oldottak meg (talán)