Hirdetés

2024.01.20. 08:20

Babarc vonzó lehet a fiatal párok, illetve a családok számára

Tárt karokkal várják Babarcra a fiatalokat. Az önkormányzat kedvező feltételeket biztosít a letelepedni szándékozó családok számára, és a meglévő óvoda mellé egy bölcsőde létrehozását is tervezi.

PR cikk

A hivatal épületére idén önerőből napelem felszerelését tervezik

Fotó: önkormányzat

A községvezetők azon dolgoznak, hogy a fiatalok számára Babarcot vonzóvá tegyék. Céljuk, hogy a családok itt maradjanak, illetve hogy a más településekről otthont keresők számára is kedvező feltételeket tudjanak biztosítani. 

Ennek érdekében többféle intézkedést is tett az önkormányzat. 

Hárich József, Babarc polgármestere elmondta, tizenkét eladásra váró, részben közművesített építési telke van az önkormányzatnak, a képviselő-testület a tavalyi évben rendeletben határozott a hozzájutás feltételeiről. Igen kedvezményes (300 Ft/nm) áron vásárolhatnak telkeket a letelepedni szándékozók. Emellett egyedi elbírálás alapján támogatást nyújtanak azoknak a családoknak, akik itt vásárolnak ingatlant, illetve itt szeretnének életvitelszerűen élni. A már több mint húsz éve megépített fecskeház lakásait az elmúlt évben elkezdték korszerűsíteni, felújítani, hogy az ott élő fiataloknak élhető környezetet biztosítsanak. A fiatalok átmeneti lakhatására szolgáló bérlakások tele vannak, sőt várólista is van rájuk. Azok a párok, családok, akik utána Babarcon telepednek le, itt vásárolnak házat, azok számára pedig az önkormányzat visszafizeti az ott töltött időszak alatt befizetett bérleti díj felét. 

– Mindezeken kívül Babarcon is nagy igény mutatkozik a családi vagy minibölcsőde létrehozására. Ezt valószínűleg csak óvodabővítéssel tudjuk majd megoldani. Ennek terveztetését szeretnénk az idei évben elkezdeni, hogy amint lesz rá pályázati lehetőség, azonnal tudjunk rá reagálni – mondta a polgármester. 

Az önkormányzat az intézményrendszerét stabilan tudja működtetni: Babarcon 4 osztályos iskola és óvoda működik, emellett természetesen az idősekhez kapcsolódó ellátási formák (házi gondozás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás) is elérhetőek a településen. 

Önerőből is fejleszt az önkormányzat

Az önkormányzat önerőből is tervezi beruházások megvalósítását: lehetőségeikhez mérten folytatják a sok éve megkezdett járdafelújítási programjukat, továbbá idén a Petőfi utcában a hiányzó vízelvezető árkot megépítik, emellett a hivatal udvarában egy fedett kocsibeállót építenek munkagépeik számára. S mivel pályázati forrás jelenleg nem áll rendelkezésre, ütemezetten elkezdik a hivatal belső felújítását. Az elmúlt évben részben a német nemzetiségi önkormányzat által elnyert pályázati forrás felhasználásával a kultúrházra napelem kerülhetett, az idén pedig a hivatalra is szeretnének napelemrendszert telepíteni a rezsiköltségek csökkentése érdekében. 

Aktívak a helyi civil szervezetek

Babarc évtizedek óta bővelkedik az aktív civil szervezetekben, melyek a helyi kulturális, közéleti és sportélet mozgatórugói. A legtöbb közösség már egyesületi formában működik, tehát igyekeznek önálló gazdálkodást folytatni, ennek ellenére az önkormányzat lehetőség szerint támogatja a közösségeket. Hárich József szerint örömteli, hogy a szervezetek rendezvényei Babarc jó hírét keltik szűkebb és tágabb környezetükben. A színes programkínálat előkészítése, illetve az idei rendezvénynaptár összeállítása érdekében a programokat a következő napokban együtt hangolják össze az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok és a civil szervezetek képviselői. 

A település vezetői

Polgármestere Hárich József, alpolgármester Schnell Rajmund. A képviselő-testület további tagjai: Virág Istvánné, Gayer Norbert és Ratting Csaba. Jegyző: dr. Lévai Bálint. A Babarci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Käsz József Péterné. A Babarci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Andrics Barbara. Falugondnok: Ritzlné Korsós Henriett. Az iskola vezetője Izsákné Há­rich Anikó, az óvoda vezetője Wöfling Anett. A sportegyesület elnöke Schnell Rajmund, a polgárőr-egyesületé Hegedűs Gábor. A Magyar–Német Baráti Kör Tánccsoport vezetője Wöfling Anett. A fúvószenekar vezetője Ahmann Balázs. A Dorfmusikantan zenekar vezetője Wöfling András, a Szivárvány Kórus vezetője Gayerné Ferencz Mária, a nyugdíjasklub vezetője Lemle Szilvia. A Babarci Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület elnöke Treitz Zoltánné. A Babarci Heimat Egyesület elnöke Tóthné Schiebelhut Lívia. A Babarci Lada Klub Egyesület elnöke Hurtony Valér. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában